© 2020 Luigi De Re.

  • Black Instagram Icon
  • Black YouTube Icon
  • De Re Luigi

Álomból VALÓSÁG!

Updated: Dec 16, 2019

Mióta eszemet tudom, mindig is nagy vágyam volt, egy saját TV műsort vezetni. Volt is rá lehetőségem - talán 13 éves lehettem -, amikor először kerültem TV képernyőre, igazi műsorvezetőkent, a #TV2 nevű kereskedelmi csatornán.

Hatalmas öröm volt számomra, hogy egy gyerekeknek szóló műsorban, Varga Viviennel együtt, mi lehettünk a műsor házigazdái, egy teljes adás erejéig.

Szerencsére kaptunk még egy lehetőséget, ami nem volt más, mint élőben vezethettük a Fem3 #TV csatornán, a #Fem3 Café című reggeli műsort.


Múltak teltek az évek, de sajnos nem jöttek újabb felkérések, így a tv-s szereplések időszaka számomra véget ért.

2019 elején azonban eljött a változás, eljött az a pillanat, amikor elegem lett a szürke, iskolás hétköznapokból, az iskolai versenyekből, a rendszeres tanulásból és az egyéb hétköznapi teendőkből, berögződésekből.

Egyik nap nekivágtam a tervezgetésnek és kigondoltam, hogy elkezdek #FOTÓZNI. Igen, jól olvastad kedves követő, FOTÓZNI!


Vitathatatlan tény, hogy számtalan ember fotózik és profi fotósokból sincs kevés, ezen az áldott bolygón, de ennek ellenére mégis úgy érzetem, hogy nekem ezt a pályát kell választanom. Nyomós érvként felhozható az is, hogy 11 éve elhunyt nagypapám is fotográfus volt, így feltételezhetjük, hogy tőle örököltem az e fajta művészi vénát.

Mindezt félretéve, fogtam magam, bementem a helyi fotósboltba és megvettem az első, saját fényképezőgépemet. Egy #Canon #EOS 80D-t. Igazából nem nekem kellet volna megvenni a gépet, mivel szülinapi ajándéknak volt szánva, de türelmetlenségem miatt, inkább saját kézbe vettem a történéseket és megvásároltam az első saját fotóapparátusomat.


Eleinte csak anyát - #Beidek #Anikó - #fotóztam. Nagy szerencsém volt, mivel édesanyám korábban modellkedett, így nem félt a kamera előtti szerepléstől. Eddig 9 fotózás készült összesen anyával. Ebből hét divatfotózás volt és kettő sorozat #társadalomkritikaként fogható fel.



Idővel úgy döntöttem, hogy nem csak anyát szeretném fotózni, így #fiatalabb #lányokat is felkértem egy-egy fotózásra, az ismerettségi körömből.


Most pedig jöjjön a #HAB A #TORTÁN, az #ElviszlekEgyFotozasra című #YouTube sorozatom.


Nem volt könnyű megvalósítani ezt az online sorozatot, de volt annyi akaraterőm, céltudatosságom és kitartásom a projekthez, hogy sikerült megvalósítani.


A sorozat tulajdonképpen arról szól, hogy hírességeket, egyéniségeket és különleges embereket hívok el egy fotózásra, illetve egy beszélgetésre. Minden egyes epizód más helyszínen kerül felvételre. Ezt követően megvágom a videót és a kész videót publikálom YouTube-on a képekkel együtt, illetve a fényképeket kirakom Instagramra, Facere és a weboldalamra.


Instagram: https://www.instagram.com/luigidere/


Az első epizódot Varga Viviennel forgattam le, akivel nagyon jó barátok vagyunk az Ének Iskolája óta. Vivin kívül, további 10 hírességgel és egyéniséggel forgattam.

Tudjátok mit fel, is sorolom őket! Forgattam Nagy Bogival - volt ének iskolás diák, Sztárban Sztár + egy kicsi versenyző, Konyhafőnök VIP versenyző és énekesnő - és Varga Szabolccsal - volt Sztárban Sztár + egy kicsi győztes, énekes, musical színész -, Győrfi Dzseniferrel - egykori ének iskolás diák, dalszerző és énekes -, Bánki Benivel - slamer, költő, író, influencer és youtuber -, Bánki Boldival - influencer és tiktoker - és Báni Csanival - youtuber és influencer -, Varga Miklóssal - énekes és musical színész -, Füleki Pankával - műsorvezető, hálózatépítő - Tibold Zitával, avagy Zizi nénivel - lélekmelengető és boldog macitulajdonos -, A FOUR KEYS nevű pécsi bandával, Szandival - énekesnő - és Bogdán Blankával - youtuber, énekes, légtornász, influencer -, Susányi Biankával - kisnövésű -, illetve Bugár Annával - a Café műsorvezetője, színésznő és Jóban Rosszban főszereplő.


Annyira jó látni, hogy már ennyi ember tudtam megismerni egy kicsit közelebbről. Igaz, sokukat már régóta ismerem, de ennek ellenére is hatalmas öröm volt velük együtt forgatni.


Nemrég sikerült leforgatni az utolsó epizódot #Bugár #Annával és úgy érzem, hogy ez egy iagzi mérföldkő a "karrieremben". Remélem, a jövőben is lesz lehetőségem, ilyen egyeniségekkel forgatni, mint az előbb felsoroltakkal.


Persze mindez nem valósulhatott volna meg a követőim támogatása nélkül, így ezúton is köszönetet szeretnék nekik mondani, hogy végig velem tartottak.


Ízelítőül itt a sorozat linkje: https://www.youtube.com/watch?v=HR78cDrwlwY&list=PLegkWKjXOSiMgliZBoKEr1E5U57O5Tnug , illetve néhány epizód borítóképe.

Ha van kedvetek, akkor nyugodtan iratkozzatok fel a YouTube csatornámra, hogy mindig kapjatok értesítést a legújabb videókról.


A legújabb #projtektem egy társadalomkritikai projekt, amiben különböző társadalmi problémákat dolgozok fel, mint példúl az egyedüllét, a kirekesztettség, a magabiztosság hiánya, önértékelési problémák és még sok más.


Néhány kép az eddigi sorozatokból:


Összegezve a 2019-es évet úgy érzem, hogy egy igazán produktív és tartalmas év volt, rengeteg lehetőséggel, amiket ki is használtam! ;)


Reméle, hogy a következő év, 2020 is ilyen fantasztikus és élménydús lesz, mint 2019. Rengeteg ötletem és projektem van, amit megszeretnék valósítani, így biztos vagyok benne, hogy nem fogok unatkozni jövőre sem. :D

Továbbá egyre inkább úgy érzem, hogy nem csak fotós vagyok. kicsit úgy érzem magam, mint egy "polihisztor" - lehet kicsit túloztam ezzel a kifejezéssel. Fotózom, forgatok, interjúkat készítek és most már blogot is írok. Szerintem nem lehet csak úgy simán besorolni a fotósok kategóriájába, de ezt mindenki döntse el magának.


Ez lenne a történetem. Sokat tudnék még mesélni, de a továbbiakat majd elmesélem nektek később, a jövőbeni bejegyzésekben.


Várlak benneteket a következő videóban...ja, nem....várlak benneteket a következő blogbejegyzésben, addig is fotózzatok bátran!


#Sziasztok! :D